A sok vitát kavaró Bosszúvágy sorozat egy termékeny író, Brian Garfield regényével kezdődött. Tucatnyi western és thriller témájú novella és regény után egy modernkori önbíráskodó története fogant meg a fejében, melyhez az a gyilkos düh adta az ihletet, amit az író akkor érzett, amikor feltörték az autóját. A "Death Wish" című (magyarul nem megjelent) regény főszereplője Paul Benjamin, egy gyenge, túlsúlyos, középkorú New York-i könyvelő, akinek feleségét megöli, lányát pedig kómás állapotba juttatja három bűnöző támadása. Mivel a rendőrség tehetetlen, a korábban békeszerető Benjamin elkezdi az utcákat róni egy revolverrel, és megöl több rablót, tolvajt és vandált. Ténykedése hatására csökken a bűnözési ráta, és a titokzatos önbíráskodó népi hőssé válik.
Az 1972-ben kiadott mű közepes sikert aratott. Röviddel a publikálás után Hal Landers és Bobby Roberts producerek megvásárolták a megfilmesítés jogát. A forgatókönyv megírását az Egy gyilkosság anatómiájáért Oscar-díjra jelölt Wendell Mayes-re bízták. Az 1972 végére elkészült szkript megtartotta Garfield művének struktúráját és filozófikus felhangjai nagy részét, de a könyvben csak megemlített Frank Ochoa nyomozóból lényeges szereplőt faragott.
A producerek elküldték a forgatókönyvet több nagy stúdiónak, de a Paramount Pictures és a United Artists is visszadobta. Rendezőként felmerült Sidney Lumet neve, azonban hamarosan az elismert western, thriller és akcióspecialista, az angol Michael Winner került a figyelem középpontjába. A "kioszthatatlan" szerepnek tartott önbíráskodó karakterére szóba jött Jack Lemmon, Henry Fonda és Lee Marvin (Steve McQueen viszont nem, bár egyes források őt is említik, akárcsak Frank Sinatrát, Clint Eastwoodot és Gregory Pecket). Végül Winner vázolta a film ötletét Charles Bronsonnak, akivel együtt készítette a Chato földjét, a Mestergyilkost és a The Stone Killert. A legenda szerint a következő párbeszéd zajlott le:
Winner: "Ez egy fantasztikus forgatókönyv."
Bronson: "Szívesen megcsinálnám."
Winner: "A filmet?"
Bronson: "Nem, a rablók lelövését."
Winner: "Nem, nem, Charlie, mi lesz a filmmel?"
Bronson: "Jól van, megcsinálom a filmet."
Winner beszámolt a filmtervről az olasz producernek, Dino De Laurentiisnek. A jó nevű mogul azonnal ráharapott a produkcióra, hiszen korábban már sikeresen dolgozott együtt Winnerrel és Bronsonnal is. Hárommilliós költségvetést biztosított a film létrejöttéhez, melynek egyharmada a főszereplő zsebébe vándorolt. De Laurentiis neve hallatán amerikai forgalmazóként mégis beszállt a Paramount, a külföldi terjesztést pedig a Columbia Pictures vállalta.
Megkezdődtek a konkrét előkészületek. Winner megbízta régi filmes társát, Gerald Wilsont, hogy a fogatókönyvbeli főszereplőt igazítsa Bronsonhoz. Az 54 éves színész kora illett az írott karakterhez, de férfias kinézete egyáltalán nem. Mivel senki nem tudta Bronsont könyvelőként elképzelni, ezért építészt csináltak belőle, a családnevét pedig Kersey-re változtatták (érdekesség, hogy a forgatás egyik statisztáját is Paul Kersey-nek hívták). Néhány kevésbé fontosnak tartott jelenetet és filozofáló párbeszédet kihúztak, ugyanakkor hozzátették a Hawaiin játszódó bevezető képsort, mely komoly kontrasztot alkot a sötét New Yorkkal. Winner, akárcsak korábbi filmjei esetében, ezúttal is eredeti helyszíneken kívánt forgatni, ami nem nagyon tetszett Bronsonnak, aki gyűlölt Kaliforniából kimozdulni és távol lenni a családjától.
Mivel Bronsonnal megvolt a húzónév, a további szerepekre kevésbé ismert, de kiváló kvalitásokkal rendelkező színészeket válogattak össze. Bronson - sok más munkájától eltérően - ezúttal nem ragaszkodott hozzá, hogy felesége, Jill Ireland a filmben is partnere legyen, mivel nem akarta kitenni a történet szerinti brutális támadásnak; így Bronson és Winner közös javaslatára az Oscar- és Golden Globe-jelölt Hope Lange kapta Mrs. Kersey szerepét. A cinikus nyomozó, Ochoa megformálását Vincent Gardeniára bízták, az építész társa William Redfield, a milliomos Janchill Stuart Margolin, Kersey lánya Kathleen Tolan, veje pedig Steven Keats lett.
A forgatás 39 napig tartott 1974 kora telén (a temetési jelenetben látható hóesés igazi). A New York-i helyszínek között volt a Broadway, a Park Avenue, Brooklyn, a Central Park és a harlemi Riverside Park. A zárójelenetben a Központi Pályaudvar helyettesítette a chicagói vasútállomást. A film szándékosan szemcsés képi világát Arthur J. Ornitz vezető operatőrnek köszönhetjük. A forgatás gyorsan és gördülékenyen haladt, Winner minden jelenetet precízen beállított, és ritkán volt szükség kettőnél több ismétlésre. Bronson is hozta sokéves profizmusát, de távol tartotta magát a stábtagoktól és a rajongóktól. "Nincsenek barátaim, és nem is akarok egyet sem" - mondta. Minden hétvégén magánrepülő szállította családjához.
Az alkotás döbbenetes, mainstream filmben addig soha nem látott módon visszataszító és gonosz jelenete a Kersey család nőtagjai elleni brutális szexuális támadás. A rendező magyarázata szerint azért volt szükség a sokkolóan hosszú és nyílt bemutatásra, hogy a néző Kersey-vel együtt kívánja a bandatagok halálát. A támadók szerepére Christopher Logant, Gregory Rozakist és az akkor még teljesen ismeretlen, elsőfilmes Jeff Goldblumot választották ki.
Az eredeti forgatókönyv szerint a történet végén Kersey meghal, azonban ahogy közeledett e felvétel ideje, Winnerben és Wilsonban felmerült egy új lezáró képsor ötlete, mely szerint egy másik városban látjuk viszont az önbíráskodót, ahol feltehetően tovább folytatja bosszúhadjáratát. Az elképzelés nem tetszett sem Mayesnek, sem De Laurentiisnek. Bronson is tiltakozott: "Ez azt jelentené, hogy élvezem az emberek gyilkolását." Winner így érvelt: "Hát persze, hogy élvezed, Charlie! Erről szól a film! Élvezed, hogy elsöpröd a gonosz embereket!" Így hát megszületett a mára már klasszikus befejezés.
A New York-i forgatás után a stáb elutazott Arizonába és Hawaiira, az ott játszódó jelenetek filmre vételéhez. Az új munkába kezdő Ornitz helyét Richard Kline vette át a kamerák mögött. Mint minden Winner-mozi, a Bosszúvágy is elkészült a tervezett időre és a tervezett költségvetésből. A vágást maga Michael Winner rendező-társproducer-társíró készítette londoni házában. A stáblistán feltüntetett Bernard Gribble valójában hangvágó volt, csak egyetlen jelenet képi vágása kötődik hozzá.
A film erőteljes képeihez társuló dermesztő kísérőzenét a kísérletező kedvű dzsesszmuzsikus, Herbie Hancock szerezte, akire egy mellékszereplő, Sonia Manzani hívta fel Winner figyelmét. A zene nagy részét maga Hancock adta elő szintetizátoron, a hagyományosabb részeket pedig Jerry Peters vezényelte egy teljes zenekarnak. A filmzene némileg módosított, átrendezett verzióját Hancock kiadója, a Columbia Records jelentette meg, az album később egy Grammy-jelölést is kapott.
A regény címe (szó szerinti fordításban "Halálvágy", a "Halál kívánása") egyáltalán nem tetszett Dino De Laurentiisnek; nézőtaszítónak tartotta, ezért Winner akarata ellenére "Sidewalk Vigilante" (szabad értelmezésben "Városi önbíráskodó") címen akarta forgalmazni a művet. Végül meggondolta magát, mivel arra számított, hogy a "halál" szó a horrorrajongókat is becsábítja a moziba. A vitatható téma, a képi erőszak és a profanitás ellenére az MPAA (Amerikai Mozgókép Szövetség) vágás kérése nélkül megadta az R besorolást (17 éven aluliaknak csak felnőtt kísérővel), az anyagi bukással szinte egyenértékű X (csak 17 éven felülieknek) helyett. A BBFC (Brit Filmbesoroló Bizottság) ugyanakkor csak 2006-ban engedélyezte a vágatlan változat forgalomba hozatalát.
A forgatás megkezdése után kevesebb mint fél évvel, 1974. július 24-én, szerdán került sor a Bosszúvágy premierjére New York City két Loews filmszínházában. A Paramount, mely eleinte hallani sem akart a film támogatásáról, az akkoriban átlagos 1,88 dolláros jegyárakat egészen 4 dollárig nyomta fel, amit addig csak olyan alkotások esetében engedett meg magának, mint A keresztapa. Bobby Roberts producer így emlékszik vissza: "A közönség visszajelzése mindent elárult. Varázslatos reakció volt. Felálltak és éljeneztek az első lövéseknél. Ekkor már tudtuk, hogy nagy sláger lesz." Ennek megértéséhez tudni kell, hogy az Egyesült Államokban az 1970-es évekre tehető a nagyvárosi bűnözési hullám tetőzése.
Az eredeti regény szerzőjének, Brian Garfieldnek viszont nem igazán nyerte el a tetszését a filmváltozat; nem szerette a rendezést, a túl sok erőszakot, és Bronsont sem tartotta jó választásnak Kersey szerepére. A nézőket ez természetesen nem érdekelte. Winner akkor jött rá, mekkora sikert arattak, amikor egy ismerős mozimanager felhívta, és elújságolta neki, hogy a vetítőtermek kora délután is zsúfolásig megteltek, amire A keresztapa óta nem volt példa.
A kritikusokat megosztotta az alkotás: nagyjából egyenlő arányban jelentek meg dicsérő, elmarasztaló és vegyes hangvételű írások. Mindamellett egyetlen hét alatt két moziban 40.000-en nézték meg a filmet, 165.580 dollárt hagyva a pénztárakban. A Paramount a szélesebb körű bemutató előtt egymillió dollárt költött reklámra. 1974 végére a Bosszúvágy több mint 20 millió dollárt termelt országszerte, és több sajtóorgánum és rádióállomás az év tíz legjobb filmje közé választotta. Mindezek ellenére Oscar-jelölést nem kapott. 1974 végén és 1975-ben a Columbia Pictures világszerte forgalmazta a művet, mely mindenhol zajos sikert aratott és vitákat váltott ki.
A többi már mozitörténelem: Bronson nem kevesebb, mint négy brutális folytatásban veszi saját kezébe az igazságszolgáltatást. Paul "Önbíráskodó" Kersey teljes pályafutása során száznál is több bűnözőt küld át a másvilágra, hogy elhozza a békét New York City és Los Angeles utcáira.
Forrás: Paul Talbot "Bronson's Loose!: The Making of the Death Wish Films" című könyve (bővebben itt)
A BOSSZÚVÁGY MAGYARORSZÁGON
A Mokép hat év késéssel ugyan, de behozta hazánkba a filmet (a szocializmus kultúrfelelősei feltehetően örömmel hirdették, hogy az USA hatóságai nem képesek megvédeni a dühöngő bűnözéstől saját polgáraikat). Videokölcsönzői forgalomba nem került az alkotás, a televíziós premier 1992-ben volt az MTV1 jóvoltából, a DVD-t pedig az InterCom dobta piacra 2004-ben, a Legendák klubja sorozat részeként. Egy magyar szinkron ismeretes, melyet még a mozibemutatóhoz készített a Pannónia Filmstúdió; Bronson magyar hangja Kristóf Tibor.
