A bevezető a regény 2000-es külföldi kiadásában volt olvasható először, így a tíz évvel korábbi, első és egyetlen magyar kiadásban természetesen nem található meg. Morrell 2012-ben publikált "Rambo and Me: The Story Behind the Story" című esszéjében részletesebben is foglalkozik a regény születésének körülményeivel.

1968 nyarán, 25 évesen végzős diák voltam a Penn Állami Egyetemen, ahol amerikai irodalomra szakosodtam. Éppen befejeztem diplomamunkámat Ernest Hemingwayről, és nekiláttam doktori disszertációmnak John Earth-ről, de a szívem mélyén leginkább regényíró akartam lenni.

Tudtam, hogy csak néhány író tud megélni ebből, így elhatároztam, hogy irodalomprofesszor leszek, mely foglakozás közben körbevesznek a könyvek, és elég időm lesz írni. Az egyetem egyik tanára, Philip Klass, akinek sci-fi írói álneve William Tenn volt, bőkezűen ellátott instrukciókkal a szépirodalom technikájával kapcsolatban. Ugyanakkor, ahogy Klass is rámutatott: "Megtaníthatom, hogyan írj, de azt nem, miről írj."

Miről is írhatnék hát?

Véletlenül láttam egy tévéműsort, ami megváltoztatta az életem. A program a CBS esti híradója volt, és azon a fülledt augusztusi estén Walter Cronkite szembeállított két történetet, melyek összhatása szinte beleégette magát az agyamba.

Az első történet egy tűzharcot mutatott Vietnamban. Verejtékező amerikai katonák rejtőznek a dzsungelben, golyózáport zúdítanak M16-osaikból, hogy visszaverjenek egy ellenséges támadást. A becsapódó lövedékek felverik a földet és leveleket tépnek le. A szanitécek kúszva igyekeznek a sebesültek segítségére. Egy tiszt koordinátákat ordít egy rádió-adóvevőbe, légi támogatást kérve. A katonák arcáról leolvasható kimerültség, elszántság és félelem döbbenetesen eleven.

A második történet egy teljesen másféle harcról szólt. Azon a fullasztó nyáron Amerika belvárosait elárasztotta az erőszak. A rémálomszerű képeken a Nemzeti Gárda katonái M16-osaikat előreszegezve taposnak végig az égő utcák törmelékein, elhajolnak a kövek elől, és igyekeznek felfedezni az autóroncsok és lepusztult épületek között rejtőző orvlövészeket.

Mindkét történet önmagában is elég felkavaró volt, de együtt megkétszereződött a hatásuk. Az jutott eszembe, hogy ha levenném a hangot és nem hallanám, ahogy a riporterek magyarázatot fűznek a képekhez, akár arra is gondolhatnék, hogy mindkét filmrészlet egyazon borzalmas eseményt mutatja két nézőpontból. Tűzharc Saigonon kívül, tüntetés a városon belül. Tüntetés egy amerikai városban, tűzharc azon kívül. Vietnam és Amerika.

Mi lenne, ha...? - gondolkodtam. Ezek a varázsos szavak minden fikció elindítói. Mi lenne, ha írnék egy regényt, amiben a vietnami háború szó szerint hazajönne Amerikába? Amerikai földön nem dúltak harcok a Polgárháború 1865-ös vége óta. Amerikát megosztották a vietnami események; talán eljött az ideje egy regénynek, mely dramatizálja az amerikai társadalom filozófia válaszfalát és bemutatja az orrunk előtt dúló háború brutalitását.

Úgy gondoltam, hogy katalitikus szereplőm egy vietnami veterán lehetne, egy zöldsapkás, akit számos kemény küldetés után elfog az ellenség, majd megszökik és hazatér, ahol megkapja Amerika legmagasabb kitüntetését, a Kongresszusi Becsületrendet (Medal of Honor). De a férfi visszahozott magával valamit Délkelet-Ázsiából, amit ma poszttraumatikus stressz szindrómának nevezünk. Rémálmok gyötrik arról, amit a háborúban művelt, elkeseríti a civilek közönye, sőt néha  ellenségessége az áldozattal szemben, amit a hazájáért hozott. Kiveti magából a társadalom, és az általa annyira szeretett ország mellékútjain kóborol. Megnöveszti a haját, nem borotválkozik, kevéske vagyontárgyát egy vállára vetett, összecsavart hálózsákban viszi magával, és azokra hasonlít, akiket akkoriban hippinek neveztek. Amire homályosan gondoltam, egy allegória, melyben ő képviselné a lázadót.

Akárcsak a neve. A nevéről többet szoktak kérdezni, mint bármi másról. Az egyetemen franciát is tanultam, és egy őszi délután egy kurzus-beosztást olvastam, amikor elképedve láttam, mennyire különbözik az éppen olvasott szerző, Rimbaud neve leírva és kiejtve. Egy órával később hazajött a feleségem a vásárlásból, és elmesélte, hogy a zöldségesnél egy olyan almafajtát vett, amiről még nem hallott. Rambo. A francia költő és az almafajta neve ütközött, és felismertem az erő hangját.

Ha Rambo képviselte a lázadót, szükségem volt valakire, aki megtestesíti a hatalmat. Egy másik, ezúttal írott hír komolyan felháborított. Egy délnyugati amerikai városban a helyi rendőrség előállított egy csapat hippit, levetkőztették, lemosták és megborotválták őket, sőt a hajukat is levágták. Ezután visszaadták a ruháikat és kivitték őket egy elhagyatott útra harminc mérföldnyire a legközelebbi várostól. Emlékeztem a sok zaklatásra, amit az éppen növesztett bajuszom és a hosszú hajam miatt kaptam. "Miért nem mégy fodrászhoz? Mi a fene vagy te, nő vagy férfi?" Kíváncsi voltam, mi lenne Rambo reakciója, ha egy olyan inzultus céltáblája lenne, amilyet azok a hippik elszenvedtek

A regényemben a hatalom képviselője egy rendőrfőnök, Wilfred Teasle. Óvakodva a közhelyektől, olyan komplex figurát akartam, amennyire csak a történet megengedi. Elég öregnek ábrázoltam ahhoz, hogy akár Rambo apja is lehetne. Ez generációs űrt jelent, melyet tovább dimenzionál, hogy Teasle szeretett volna egy fiút. Ezután elhatároztam, hogy Teasle koreai háborús hős lesz, akinek Kiváló Szolgálatért Érdemkeresztjénél csak Rambo Kongresszusi Becsületrendje magasabb. Számos egyéb oldala is van a szereplőnek, és törekvései minden esetben ugyanolyan motiválttá és szimpatikussá teszik, mint Rambót, hiszen a nézőpontok, melyeket a kettéosztott Amerika felhozott a mélyből, jószándékú meggyőződésből erednek

Hogy az ellentétek átélhetőek legyenek, úgy építettem fel a regényt, hogy egy Rambo perspektívájából megírt jelenetet Teasle-é kövesse, a következő megint Rambóé, majd ismét Teasle-é. Reméltem, hogy e taktika alkalmazásával az olvasó mindkét karakterrel azonosulhat, és egyidejűleg lehetnek ambivalens érzelmei velük kapcsolatban. Ki a hős és ki a gonosz, vagy talán mindkét férfi egyaránt hős és gonosz is? A Rambo és Teasle közötti végső összecsapás megmutatja, hogy a vietnami háború és amerikai kivetüléseinek e mikrokozmikus változata erőszakba torkollik és katasztrófához vezet. Senki nem nyer.

A felsőfokú tanulmányok szigora miatt nem fejeztem be a First Blood-ot, csak a Penn egyetemi 1970-es lediplomázásom és az Iowai Egyetemen töltött egy évnyi tanítás után. A regényt 1972-es megjelenése után 18 nyelvre fordították le, majd 1982-ben elkészült a jól ismert filmváltozat. Annak, aki csak a filmet ismeri, komoly meglepetést tartogat a regény vége, de a filmkészítők megváltoztatták ezt a befejezést; ennek következtében legyárthattak két Rambo-folytatást. Azokhoz a filmekhez már nem volt közöm. Ennek ellenére mindkettő regényváltozatát megírtam, hogy pótoljam a jellemrajzot, amit az újabb filmek elmulasztottak. Nem mintha kifogásom lenne a filmek ellen. Nagyon látványosak akció tekintetében. Ugyanakkor tudomásom volt a vitákról, amiket kavartak, és ironikusnak tartottam, hogy egy regény, amely Amerika politikai megosztottságáról (a vietnami háború mellett vagy ellen) szólt, olyan filmekhez vezetett, melyek hasonló megosztottságot generáltak (Ronald Reagan mellett vagy ellen) egy évtizeddel a regény megírása után.

A Rambo könyveket és filmeket néha olyan vonatokhoz hasonlítom, melyek egyformák, mégis más irányba tartanak. Olykor úgy gondolok Rambóra, mint egy fiúra, aki az apja irányítása nélkül nőtt fel. Néha úgy hallom vagy olvasom Rambo nevét az újságokban, magazinokban,  rádióban vagy tévében, hogy főnévként, melléknévként, igeként vagy egyéb módon használják politikusokkal, bankárokkal, sportolókkal és másokkal kapcsolatban. Ilyenkor eltelik néhány pillanat, mire eszembe jut, hogy ha nem lett volna a CBS esti híradója, Rimbaud, a feleségem, vagy az almafajta, ha nem lett volna Philip Klass vagy az elhatározásom, hogy regényíró legyek, az Oxford Angol Szótár nem hivatkozna a regényemre, mint egy szó keletkezésének forrására.

Rambo. Összetett, zaklatott, sőt zavarodott, de leginkább félreértett. Ha hallottál már róla, de még nem találkoztál vele, meglepetést fog okozni.

Fordítás: Chief Brody

© Chief Brody 2014-06-01 "Rambo-Rocky blog"