A 80-as, 90-es évek Magyarországán kevesen hallották a korszakalkotó német együttes, a Tangerine Dream nevét, ellenben minden túlzás nélkül milliók ismerték a zenéjüket. A Panoráma és a Hírháttér című politikai televíziós műsorok főcímzenéjén keresztül hetente a fél országhoz jutottak el a szintetizátorfutamok (a teljesség kedvéért: az 1981-es Exit elnevezésű lemezen található Choronzon és Remote Viewing című szerzeményekről van szó).

Christopher Franke, Peter Baumann és Edgar Froese

Az 1967 óta létező Tangerine Dream története elválaszthatatlanul összefonódik a tavaly elhunyt alapító, Edgar Froese életútjával, aki a számos egymást követő személycsere mellett az egyetlen állandó tag maradt. Az úgynevezett "Berlin School" zenei irányzat a 70-es évek elején fejlődött ki a német nagyvárosban, és a mai napig érezhető hatással bír az elektronikus zenére, a jelenkori dance és club áramlat meghatározó őse. Nem kétséges, hogy korabeli kísérleti hangzásával a Kraftwerk mellett a Tangerine Dream alapozta meg leginkább a berlini iskolát, nagyban hozzájárult a Krautrock és a Neue Deutsche Welle stílusok, sőt mi több, a New Age létrejöttéhez. A banda a mai napig több mint 130 albumot adott ki és közel 450 koncertet adott, de aranykoruk a 70-es és 80-as évekre tehető, az ekkor megjelent lemezeik nagy része a mai napig megkerülhetetlen műfaji klasszikus. A 90-es évektől a formáció inkább családi projektként működött, melyben Edgar és fia, Jerome vendégzenészeket és -énekeseket foglalkoztattak.

Hogy ne érje szó a ház elejét, a posztnak igenis van jogosultsága egy filmes blogon. Az együttesnek olyan művek aláfestő zenéit köszönhetjük, mint William Friedkintől A félelem ára, Michael Manntól Az erőszak utcái, a Kockázatos üzlet Tom Cruise főszereplésével, a Stephen King regénye alapján készült Tűzgyújtó, a vámpíros Alkonytájt, vagy Ridley Scott Legendája (utóbbi egyedülálló módon kétféle soundtrack-kel került mozikba: Amerikában a TD, míg Európában Jerry Goldsmith zenéje szólt a mozgókép alatt). A Tetthely krimisorozat "Lány a lépcsőházban" című epizódjában 1982-ben felhasznált White Eagle című szerzeményük kultslágerré vált.

A Tangerine Dream volt az első nyugati rockzenekar, mely engedélyt kapott fellépésre az NDK-ban: 1980-ban a kelet-berlini Palast der Republikban tartottak nagy sikerű koncertet. A földrajzi közelség és a közös anyanyelv mellett feltehetően az is elősegítette az illetékes elvtársak hozzájárulását, hogy a zenekar szerzeményei nagyon kevés kivétellel instrumentálisak, így nem állt fenn a lehetőség a szocialista ifjúság ideológiai fejlődésének veszélyeztetésére. Hasonló okokból zenetörténeti jelentőségű és kuriózum volt a frissen megnyitott Budapest Sportcsarnokban 1982. október 19-én adott emlékezetes koncertjük, illetve fellépéseik Jugoszláviában és Lengyelországban ugyanebben az időszakban. Albumaikat itthon is be lehetett szerezni, és jól emlékszem, ahogy hétről hétre izgatottan ültem le a beélesített kazettás magnó mellé, mivel a Magyar Rádió már a 80-as években "A Tangerine Dream összes lemeze" sorozatot indított (akárcsak a görög Vangelis kapcsán, akinek A Hét főcímzenéjét köszönhetjük). Edgar Froese bandája élőben egyébként még kétszer jutott el hazánkba, 1997-ben (Petőfi Csarnok) és 2012-ben (Művészetek Palotája).

A Germanrock segítségével érdemes bepillantani az együttes eredettörténetébe:

A KEZDETEK 1944-1965

Edgar Wilmar Froese 1944. június 6-án született a kelet-poroszországi Tilsitben (ma Szovetszk, Oroszország), de Nyugat-Berlinben nőtt fel. Kereskedőkből álló családjának több tagját, így édesapját is megölték a nácik. Szegénységük miatt már 15 évesen dolgozni kezdett, majd 18 évesen bejutott a jónevű Berlini Művészeti Akadémiára, ahol festészetet, grafikát és szobrászatot tanult négy évig. Inspirálóan hatottak rá Pablo Picasso, Salvador Dalí és a francia szürrealisták alkotásai. Tanulmányai finanszírozása céljából sokféle munkát elvállalt, volt szlogeníró, kurátor, vázlatrajzoló egy oktató műtőben, rádiós műsorvezető, betűtervező és beszédíró. Olyan nagy cégek reklámkampányában vett részt, mint a Coca-Cola, az IBM vagy a Ford. Egyik legjövedelmezőbb tevékenysége a berlini buszok reklámképeinek elkészítése volt. Mindeközben éjszakánként pszichológia- és filozófiaórákat vett. Képzőművészi hajlamait később saját együttese lemezborítóinak megalkotásában hasznosította. Diplomamunkáját Immanuel Kant kategorikus imperatívuszából írta, gondolkodásmódja azonban nem igazán találkozott az akadémikus elméletekkel.

Zenei téren egy akkori barátnője hatására eleinte klasszikus zongorán akart játszani, azonban érdeklődése hamarosan eltolódott a gitár felé. Autodidakta módon tanulta meg a hangszer kezelését, majd 1962-től számos együttest alapított, melyeket azután különböző okokból fel is oszlatott. 20-23 éves korában több pop-, jazz- és rockbandában is zenélt, azonban egy idő után ezeket mindig unalmasnak találta, mivel a hagyományos könnyűzenével szemben a kísérleti jellegű, szürrealizmus inspirálta hangzást részesítette előnyben. Edgar - aki északi megjelenése miatt a "Viking" becenevet kapta - lelkesedett a különleges, nem egyszer saját készítésű hangszerekért és hanghatásokért, lenyűgözte az elektronika fejlődése, mely új távlatokat nyitott meg a zene terén is. Muzsikusi kibontakozása közben szerepet vállalt néhány német underground filmben.

THE ONES 1965-1967

Froese 1965-ben különféle szakokra járó diáktársaival együtt életre hívta a The Ones nevű együttest, mellyel két évvel később megjelentette élete első lemezét. Az amerikai soulzene és a Rolling Stones hatását magán hordozó formáció kislemezén a Lady Greengrass és a Love of Mine című szerzemények kaptak helyet. Előbbi szám szövegében többször szerepel a "tangerine" szó...

Edgar e korai karrierjének csúcspontjai a Salvador Dalí spanyolországi tengerparti villájában tartott koncertek voltak. A festőzseninek olyannyira megtetszett a banda "erkölcstelen, vallásos" stílusa, hogy összesen négyszer invitálta meg Froese csapatát a Cadaques közelében fekvő Port Lligat halászfaluban tartott parti-délutánjaira, ahol a londoni és párizsi szubkultúra számos művésze megfordult. Edgar itt tanúja és résztvevője lehetett a multimédia korai formáinak, mivel a prezentációkban keveredett a zene, irodalom és festészet.

TANGERINE DREAM 1967-1969

A The Ones néhány hónapig Párizsban is játszott (többek között Johnny Hallyday éjszakai klubjában), majd feloszlott. Froese valami egészen másra, a hagyományos pop-rockzene határait szétfeszítő, radikálisan új művészetre vágyott, így hát hasonló gondolkodású zenészeket keresve visszatért Nyugat-Berlinbe, majd a rövid ideig működő Plus/Minus elnevezésű banda után, 1967 szeptemberében három ex-The Ones taggal együtt megalakította a Tangerine Dream első inkarnációját.

A zenekar nevének pontos eredete a mai napig rejtély, azonban számos magyarázat született. Az tény, hogy a "tangerine" szó egy mandarinfajtát, illetve ezzel összefüggésben egy narancsszínű árnyalatot takar. A legnépszerűbb elmélet szerint az együttes elnevezése a Beatles Lucy in the Sky with Diamonds című dalának szövegéből származtatható ("...tangerine trees and marmalade skies"), bár ebben nem "mandarin álom"-ról, hanem mandarin(színű) fáról esik szó. A Beatles-szerzeményhez gyanúsan hasonlít a fentebb említett The Ones dal, a Lady Greengrass néhány sora ("the grass is tangerine"... "the trees turn tangerine"). Említsük még meg a Kaleidoscope nevű angol pszichedelikus popegyüttest, mely 1967-ben Tangerine Dream címmel jelentetett meg lemezt.

Az első felállás Edgar Froese (gitár), Lanse Haphash (ütősök), Kurt Kerkenberg (basszus) és Volker Hombach (hegedű, fuvola) volt, majd Kerkenberget a holland Steve Lemmon váltotta fel. Volt négy olyan hónap a zenekar életében, amikor 16 tag fordult meg a bandában, köztük a ghánai dobos Al Akhbar, Paul Wheeler angol dobos, Sven Ake Johnson svéd jazzdobos, Steve Leuwen holland basszusgitáros, Nick Turner szaxofonos, Charlie Prince énekes és a fafúvósokon játszó angol Steve Joliffe, akinek később még jut szerep a Tangerine Dream történetében. További nevek 1969-ből: Eliot Cromwell, Karsten Dorinth, Shawn Ron Seal, Philip van de Gros és Malcolm Hines.

A zenekar elsősorban diákrendezvényeken, művészeti és egyéb speciális eseményeken lépett fel. Az első koncertre 1968 januárjában került sor a Berlini Műszaki Egyetem ebédlőjében. Ugyancsak zenéltek a düsseldorfi Creamcheese klubban, ahol a Rheinische Post cikke szerint "Az egzotikus nevű Tangerine Dream pszichedelikus rocknak nevezett modern popzenét játszott". Bár nem tagadható az olyan kortársak inspiráló hatása, mint Jimi Hendrix, a Pink Floyd, a Grateful Dead vagy a The Who, a korai Tangerine Dream mégis inkább kompromisszumot nem tűrő, szinte anarchista előadásairól volt ismert; az akkoriban népszerű underground mozgalom részeként annál nagyobb sikert arattak, minél extrémebb volt a produkció. Ismertté váltak az avantgárd művészi világban is, galériákban koncerteztek és performanszokon vettek részt olyan művészekkel, mint Joseph Beuys, Bernhard Hoeke vagy John Cage.

Edgar ekkoriban szerezte élete első filmzenéit a Der Meteor és az Auf Scheißer schießt man nicht című filmekhez; utóbbiban szerepelt is.

Az ős-Tangerine Dream szinte házi előadónak számított a legendás berlini Zodiak Free Arts Lab nevű klubban, sőt már nagyobb rendezvényeken is kezdtek feltűnni, mint amilyen 1968 szeptemberében az esseni Grugahalle sportarénában megtartott nemzetközi zenei fesztivál volt, ahol Frank Zappa is színpadra lépett. Mindezek ellenére 1969 tavaszán Edgar feloszlatta az együttest és fél évig alkalmi zenészként játszott különféle bandákban. Ekkor még aligha sejtette, hogy több mint 40 év múlva is ő lesz a Tangerine Dream összetartó ereje, aki a több száz szerzemény szinte mindegyikének megkomponálásában és előadásában részt vett.

1969 késő őszén Edgar Froese találkozott Klaus Schulze-cal, aki akkoriban a Psy Free nevű együttesben dobolt és komolyan érdeklődött a kísérleti jellegű zene iránt. Hogy ismét életre keltsék a Tangerine Dream-et, Edgar és Klaus maguk közé invitálták Conrad "Conny" Schnitzlert, a Kluster nevű banda alapítóját, aki diákként ugyancsak meglehetősen szokatlan nézeteket vallott a művészetekről. Így hárman léptek fel berlini és frankfurti klubokban, játszottak az esseni pop és blues fesztiválon, majd 1969 októberében a trió próbafelvételeket kezdett el készíteni a Mixed Media Studios régi berlini gyárépületben kialakított helyiségében, a rögzítéshez mindössze egy kétsávos Revox magnetofont használva. A zenészek egy Farfisa orgona kivételével ekkor még nem használtak elektronikus billentyűs hangszereket, inkább a gitár, orgona, dobok, cselló és a Froese által készített speciális elektronikus eszközök voltak jellemzőek, illetve több nem hangszeres effektust is felhasználtak, mint például az üvegtörés, az égő pergamen vagy a szűrőben rázott szárazborsó zöreje, továbbá a visszafelé játszott emberi beszéd.

Bár az anyag rögzítése nem kifejezetten lemezkiadás céljából történt, egy segítőkész hangtechnikus eljuttatta a szalagot a frissen alakult Ohr kiadó vezetőjéhez, Rolf-Ulrich Kaiserhez, aki nyitottnak mutatkozott az új zenei kísérletek felkarolására. A zenekar tagjainak legnagyobb meglepetésére az Ohr szerződést kötött velük az album megjelentetésére, ezer német márkát fizetve az eredetileg felvett anyagért, melyet utólag Froese gitár- és orgonajátékával egészítették ki. 1970 júniusában ELECTRONIC MEDITATION címmel boltokba került a debütáló nagylemez, mely tulajdonképpen az élet körforgásáról szóló konceptalbum. Az első kiadású német LP-k borítójára egy léggömböt erősítettek, mely a Reinhard Hippen borítóképén látható baba háromdimenziós fejeként funkcionált.

Az Ohr-szerződéssel megkezdődött a Tangerine Dream első, úgynevezett "Pink" korszaka, mely a kiadó rózsaszínű fület ábrázoló logójáról kapta a nevét. Még a lemez megjelenése előtt Schulze, majd valamivel később, de még 1970-ben Schnitzler is elhagyta az együttest, hogy más bandákban, illetve szólóban folytassák karrierjüket (mindketten az elektronikus és kísérleti zene jelentős alakjává váltak). A két zenész túl kevésnek ítélte meg szerepét a Froese uralta társulatban, így az ELECTRONIC MEDITATION lett az első és egyetlen Froese-Schulze-Schnitzler felállásban készült TD-lemez.

A produkció nem aratott túl nagy sikert Németországban; a jazz, elektronikus zene és instrumentális rock újszerű keverékét "szabad elektronikus rock"-ként jellemezte a Sound on Sound magazin. Az együttes hivatalos honlapja a történelem első elektronikus punk-albumának nevezi a lemezt, mely visszatekintve mindenképpen a szárnyait bontogató Krautrock irányzat meghatározó alkotása.

Klaus Schulze helyét a 17 éves jazz-orientált dobos, Christopher Franke váltotta fel, akit Froese akkoriban végzett "megélhetési" stúdió-bérmunkái során ismert meg. Az Agitation Free nevű zenekarból átigazoló Chris több szempontból is fontos mérföldkő a Tangerine Dream történelmében: a tulajdonát képező VCS3 szintetizátor az első ilyen jellegű komolyabb hangszer a TD arzenáljában. Nem kevesebb, mint 17 éves tagsága során Franke vált a banda szekvenszer-gurujává, akinek számos jellegzetes ritmikus-pulzáló hangzást köszönhetünk.

A Froese-Franke-Schnitzler felállású trió jónéhány sikeres koncertet adott, zenéjük igazi különlegességnek számított. 1970 októberében egy emlékezetes kapfenbergi (Ausztria) élő televíziós fellépésükön a gitár, cselló és dobok használata mellett hat darab flippergépet is felállítottak a színpadon, melyekhez mikrofonokat és erősítőket kötöttek. A TV-műsor sokakból felháborodást váltott ki, azonban a banda ismertségre tett szert és további telt házas koncerteket adott.

Még ebben az évben Conrad Schnitzler is elhagyta az együttest, az ALPHA CENTAURI címet viselő második nagylemezen már Steve Schroyder orgonista játszott helyette. A stommeleni és kölni Dierks Studióban rögzített album az ELECTRONIC MEDITATION-től eltérően már nem színtiszta improvizáció, hanem előre megírt kompozíciókat is tartalmaz. Az új szerzeményekben már érezhetően megjelennek a billentyűs elektronikus hangszerek - mint az említett VCS3 ős-szintetizátor -, de még mindig az orgona és a fuvola a domináns. Ugyancsak a második lemez fektette le a szokatlanul hosszú Tangerine Dream-szerzemények hagyományát, melyeknek sokszor csak a bakelitlemez egy oldalának befogadó kapacítása szabott határt. Az együttes akkoriban rendhagyó luxusként három hétig kísérletezett azzal, hogy megtalálja a neki megfelelő orgona-hangzást. Az ALPHA CENTAURI "kozmikus zenének" vagy "űr-rocknak" elnevezett, meditatív stílusa - mely a következő lemezeken is meghatározó lesz - részben a magyar származású osztrák zeneszerző, Ligeti György (1923-2006) kortárs elektronikus zenei szerzeményei hatásának is köszönhető, de az inspirációt nyújtó komponisták között megemlíthetjük még a német Karlheinz Stockhauzent és az amerikai minimalista Terry Riley-t. Az évek során az együttes hangzását olyan klasszikus zenei nagyságok befolyásolták, mint Bach, Ravel, Beethoven, Mozart és Liszt.

1970-ben Edgar Froese feleségül vette barátnőjét, Monikát (néha Monica vagy Monique). Az ALPHA CENTAURI az első a számtalan Tangerine Dream album közül, melyek borítófestménye és design-ja a házaspár közös munkáját dícséri; emellett Monika lett a TD hivatalos fotósa is. Ugyanebben az évben megszületett fiuk, Jerome, aki két évtized múlva csatlakozik apjához az együttesben. Az ALPHA CENTAURI hátsó borítóján a tagok fényképe mellett látható Monika és Jerome fotója is: az elkövetkező években a gyermek Jerome arca valamilyen formában minden TD-lemez borítóján megjelenik - kis méretben vagy rejtve.

Csak Németországban tekintélyes számú, mintegy húszezer ALPHA CENTAURI-LP-t adtak el, közel négyszer annyit, mint a későbbi klasszikus PHAEDRA-ból. A Tengerine Dream második lemezével mutatkozott be Amerikában, Japánban és Franciaországban. A Sounds magazin olvasói szavazásán az "év nagylemeze" címet kapta. Az együttes hivatalos honlapja a történelem első elektronikus űr-albumának nevezi a lemezt.

A Tangerine Dream későbbi szoros kapcsolata a filmzenékkel némi túlzással szintén az ALPHA CENTAURI-val kezdődött: az album részleteit felhasználták a Der Komissar című NSZK krimisorozat egyik 1973-as epizódjához.

1971 februárjában az Ohr kiadó gondozásában megjelent az együttes első kislemeze, az ULTIMA THULE, mely ráadásul nem nagylemezről kimásolt, hanem önálló felvételeket tartalmazott. A korabeli 45-ös fordulatszámú bakelitkorongok ma az egyik legkeresettebb TD-relikviának számítanak, különös tekintettel arra, hogy a hivatalos CD-kiadást csak az ezredforduló hozta el.

Az ALPHA CENTAURI-n másodikként hallható Fly and Collision of Comas Sola zenei témáját variáló single A oldalán egy viszonylag hagyományos, a korai 70-es évek underground rockhangzását idéző, Froese gitárjátékára alapozott szerzemény kapott helyet, míg a B oldalra egy meditatívabb, az ALPHA CENTAURI hangulatát tükröző felvétel került.

Steve Schroydernek drogproblémái miatt néhány hónapnyi közös munka után távoznia kellett az együttesből, habár a ZEIT nagylemezen vendégzenészként még közreműködött. Helyére a berlini zenei világban már jártas, mégis csak 18 éves Peter Baumann került, aki korábban a Burning Touch és Ants nevű amatőr bandák tagja volt, és önképzés keretében sajátította el a zenészmesterséget. A Froese-Franke-Baumann trió a Tangerine Dream történetének egyik legstabilabb összetételének bizonyult, és az elkövetkező hat év az együttes talán leginnovatívabb, nyolc klasszikus nagylemezt eredményező korszakát hozta el.

A többi már zenei történelem. A csapat teljes és részletes története itt olvasható német és angol nyelven. További ajánlott honlap: Voices In The Net

A PINK, VIRGIN ÉS BLUE KORSZAK STÚDIÓ ÉS KONCERT NAGYLEMEZEI (avagy miből álljon egy TD kezdőcsomag):

1970 Electronic Meditation
1971 Alpha Centauri
1972 Zeit
1973 Atem
1974 Phaedra
1975 Rubycon
1975 Ricochet
1976 Stratosfear
1977 Encore
1978 Cyclone
1979 Force Majeure
1980 Tangram
1980 Quichotte (Pergamon)
1981 Exit
1982 White Eagle
1982 Logos Live
1983 Hyperborea
1984 Poland
1985 Le Parc
1986 Green Desert
1986 Underwater Sunlight
1987 Tyger
1988 Livemiles