Néhány évvel ezelőtt került a külföldi boltokba a nemzetközi filmsztárrá vált holland színész, Rutger Hauer önéletrajzi kötete. A közel 130 filmes és tévés szerepet maga mögött tudó művész olyan kultikus alakításokkal tette le a névjegyét, mint a Szárnyas fejvadász szökött replikánsainak vezetője, Az országút fantomja stoppos sorozatgyilkosa, a Fantom az éjszakában terroristája, a Vak végzet világtalan harcművésze, vagy a Sólyomasszony elátkozott lovagja.
A kötet alapján egy rendkívül szimpatikus ember képe bontakozik ki előttünk, aki egyáltalán nem szállt el a világhírtől. Elég csak azt megemlíteni, hogy a könyv bevételét teljes egészében az általa alapított AIDS-felvilágosító alapítvány kapja.
Már a könyv címe is sokatmondó: All Those Moments – Stories of Heroes, Villains, Replicants, and Blade Runners (Mindazok a pillanatok – Történetek hősökről, gazemberekről, replikánsokról és Blade Runnerekről [engedtessék meg, hogy utóbbit ne szárnyas fejvadásznak fordítsam]). Az „All those moments” idézet a Blade Runner Roy Batty karakterének híres film végi monológjából, melyet a kötet tanúsága szerint részben Hauer írt.
Hauer az önéletrajzban megemlíti egy magyarországi forgatás tapasztalatait. Miután tengerészként, majd az 1960-as évek végén színpadi színészként kereste kenyerét, ajánlatot kapott a Floris című, középkorban játszódó holland tévésorozat címszerepére. Az akkor még szintén kezdő helyi rendező nem más volt, mint az a Paul Verhoeven, akinek később első fontosabb mozis szerepeit köszönhette Hauer, és aki Amerikában olyan műveket vezényelt le, mint a Robotzsaru, az Emlékmás, a Csillagközi invázió vagy az Elemi ösztön (az operatőr pedig nem mellékesen Jan de Bont volt, aki évek múltán szintén átugrott az USA-ba olyan filmeket fényképezni, minta a Drágán add az életed vagy a Fekete eső, illetve olyan filmeket rendezni, mint a Féktelenül vagy a Twister).
1975-ben elkészült a Floris német remake-sorozata, a Floris von Rosenmund, melyet hazánkban forgattak, és szintén Hauer kapta a lovag szerepét. Idézzük őt magát:
„A magyar kaszkadőrök minden reggel meghívtak minket, hogy a csípős hidegben melegítsünk be egy szilvából készült röviditallal, melyet baracknak neveztek, és annyi alkoholt tartalmazott, hogy elsüllyesztett volna egy tengeralattjárót is. Nem viseltem túl jól az italt, ezért el kellett utasítanom férfias ajánlatukat, miközben ők az ivásból nyertek bátorságot ahhoz, hogy levessék magukat a várfalakról. Utóbbit büszkén, nagy szakértelemmel és óriási mosollyal az arcukon hajtották végre.
A másik vidám tapasztalatom ezen a forgatáson a magyar nyelvhez kötődik. A helyi stábból nagyon kevesen beszéltek angolul – valójában senki. Néhányan tudtak pár szót németül vagy oroszul. Egy-két kisebb szerepet magyarok játszottak. Úgy adták elő a magyar/német keveréknyelvet, ahogy Clouseau felügyelő beszéli az angolt. Olyan rossz volt a német kiejtésük, hogy inkább magyarul folytatták. Valóságos sport volt számomra kitalálni, hogy éppen mit mondtak, és milyen nyelven. Egyszerre volt ijesztő és mókás ez a magyar rapszódia. Szeretettel emlékszem vissza minderre.”
Látnivaló, hogy a színész keveri a szilva- és barackpálinkát, utóbbit az angol szövegben bájos módon – nyilván hallás után, az idő távolából – „paratz”-nak betűzi.
Hauer remek könyve egy külön fejezetet szentel első amerikai munkájára, az A fantom az éjszakábanra, melyből kiderül, hogy nem jöttek ki túl jól a főszereplő Sylvester Stallone-nal, aki sztársága birtokában teljes mértékben uralta a filmkészítés folyamatát. Nem véletlenül négy fejezet szól a Szárnyas fejvadászról, melyet szakmai élete egyik legfontosabb állomásának tekint. Ugyancsak külön epizód taglalja a Sólyomasszony, Az országút fantomja, a Vak végzet és A hősök vére forgatásának történetét.
