Filmek, könyvek és képregények a múlt századból

Chief Brody

Így készült a Cápa (1. rész)

2016. július 22. - Chief Brody

"A Cápa egyike azon filmeknek, ahol a filmkészítés története csaknem olyan jó, mint maga a film." (Peter Biskind)

A témával több könyvet is teleírtak és sok órányi dokumentumfilmet megtöltöttek, nyilvánvaló tehát, hogy csak a legfontosabb momentumok összefoglalására vállalkozhatom. Az összeállítás Laurent Bouzereau A Look Inside Jaws című dokumentumfilmjében elhangzott interjúk alapján készült, kisebb részben az angol nyelvű szakirodalmat is használtam.

Előzmények: Peter Benchley: Jaws (A fehér cápa)

1973. január -1974. április

Miután a neves producer-duó, David Brown és Richard Zanuck elolvasták Benchley regényének kivonatát, egyöntetűen úgy döntöttek, hogy sikeres filmet lehetne forgatni belőle, így még a könyv megjelenése előtt megvásárolták a megfilmesítés jogait. Később úgy nyilatkoztak, hogy második olvasatra már nem biztos, hogy így tettek volna, hiszen akkoriban senki nem tudta, technikailag hogyan lehet megoldani a cápás jeleneteket.

Mivel az elsőként kiszemelt rendező, Dick Richards következetesen "bálnának" titulálta a leendő film legfontosabb szereplőjét, Zanuck és Brown inkább a fiatal Steven Spielberg mellett döntött, akivel már dolgoztak együtt annak első mozifilmjén, a Sugarlandi hajtóvadászaton. A 27 éves rendező örömmel vette a megbízást, annak ellenére, hogy szerinte a Cápa története meglehetősen hasonlít korábbi tévéfilmjéhez, a Párbajhoz.

zanuckandspielberg

David Brown, Steven Spielberg és Richard D. Zanuck

Az első forgatókönyv-változatokat maga Peter Benchley készítette el. A producerek közölték vele, hogy egyenes vonalú kalandfilmet akarnak forgatni, így ki kell hagynia Hooper és Ellen Brody szerelmi afférját és a maffiás mellékszálat. A végeredményt nem találták kielégítőnek, ezért Howard Sackler Pulitzer-díjas drámaírót is bevonták a folyamatba. Sackler verziója már közelebb állt Spielberg ízléséhez, de még nem volt tökéletes.

Időközben kiderült, hogy sürget az idő, mivel a színészek szakszervezetének lehetséges sztrájkja miatt a forgatást be kell fejezni 1974. július 1-jéig. Ezért a rendező javaslatára felkérték Carl Cottliebet, hogy tegye rendbe a szkriptet, miközben egy kisebb szerepet is eljátszhat a filmben. Neki köszönhetjük a végleges, filmből megismert történetet, mely a forgatás során is folyamatosan változott, nem egyszer a színészek rögtönzése alapján. Maga Spielberg is számos javaslattal járult hozzá a sztorihoz, például az ő ötlete volt a mólóról horgászó két részeges alak jelenete.

A rendező ragaszkodott hozzá, hogy stúdió helyett eredeti helyszínen, vagyis az óceánon forgassanak. A producerek emellett szükségesnek tartották, hogy valódi cápákról is készüljenek felvételek. Egy ausztrál házaspárra, Ron és Valerie Taylorra esett a választás, akik elismert szakértői voltak a víz alatti operatőri munkának és a cápáknak.

Mivel a filmbeli állat jóval nagyobb, mint az ausztrál partok közelében fellelhető fehér cápák, ezért a házaspár egy arányaiban lekicsinyített cápaketrecet használt a felvételekhez, melybe eleinte egy búvár (vagyis Hooper) kisméretű bábúját helyezték, majd egy kisnövésű dublőrt, Carl Rizzót. Az odacsalogatott nagy fehérek azonban csak nem akartak a forgatókönyvnek megfelelően a ketrecre támadni. Egy alkalommal, amikor az apró ketrec üresen lógott a vízbe, az egyik cápa beleakadt a kábelekbe, és őrjöngve kezdett csapkodni, hogy kiszabadítsa magát. A felvétel olyan hatásosra sikeredett, hogy a filmesek megváltoztatták a szkriptet: Hooper nem hal meg a ketrecben, hanem sikerül kiúsznia belőle, miközben a cápa dühöngve támadja a rácsokat.

jawscast

Robert Shaw, Roy Scheider és Richard Dreyfuss

Közben folyt a szereposztás. Spielberg egy partin találkozott Roy Scheiderrel, aki érdeklődött a Cápa-film iránt, és - habár nem ő volt a rendező első gondolata - meg is kapta Martin Brody rendőrfőnök szerepét. Matt Hooper tengerbiológus karaktere kapcsán felmerült John Voight, Timothy Bottoms és Jeff Bridges neve is, végül George Lucas ajánlotta barátjának Richard Dreyfusst, az American Graffitiben nyújtott alakítása miatt. Dreyfuss első reakciója az volt, hogy inkább megnézné ezt a filmet, mintsem hogy forgassa, de végül ráállt a dologra.

Quint szerepére Lee Marvint vagy Sterling Haydent szerették volna megnyerni, de nemet mondtak. Robert Shaw szerepeltetése a producerek ötlete volt, akik már dolgoztak vele A nagy balhéban. Ellen Brody figurája kapcsán azonnal Lorraine Gary neve merült fel; hogy ebben milyen szerepet játszott férje, Sid Sheinberg, a Uinversal Pictures egyik akkori vezetője, arról megoszlanak a vélemények...

Vaughn polgármester eljátszására Spielberg azonnal Murray Hamiltont kérte fel, akinek régóta nagy rajongója volt. Carl Gottlieb megkapta Meadows szerkesztő figuráját: a forgatókönyvíró nagy fájdalma volt, hogy az írás folyamata során saját karakterének jelentőségét kellett egyre kisebbre és kisebbre csökkentenie a sztori egésze érdekében. A regényíró Peter Benchley is megjelenik a vásznon egy televíziós riporter mellékszerepében.

Joe Alves látványtervező vezetésével kutatómunka kezdődött a fő forgatási helyszín kiválasztására. Külföldi területek is felmerültek, ugyanakkor a filmes csapat több keleti-parti amerikai kisvárost is meglátogatott. Így jutottak el a New England-i Martha's Vineyard szigetére. A festői kis szigeten még soha nem forgattak mozifilmet, és igazán szigorú előírásaik és szabályaik voltak (például Quint díszletkunyhóját vagy a híres összefirkált óriásplakátot az aktuális felvételek után azonnal szét kellett szedni), a stáb mégis megegyezett a település vezetőivel. Spielberg számára az volt a legvonzóbb Martha's Vineyardban, hogy nagy távolságot haladhattak kifelé a tengeren, és még mindig homokos feneket találtak alig 10 méter mélyen, ahová letehették a cápa-állványt és működtethették a mechanikus cápát anélkül, hogy látszódott volna a szárazföld.

Folytatása következik

© Chief Brody 2011-07-14 "A Cápa-filmek blogja"

A bejegyzés trackback címe:

https://chiefbrody.blog.hu/api/trackback/id/tr5712535747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dutch 2017.05.30. 15:10:15

Remek tematikájú a blog, örülök hogy idetaláltam a Ripley "hadnagy"-os cikk kapcsán.
Cápa, Carpenter, Alien, Rambo, Kommandó ezek eléggé fedik az érdeklődési körömet :)

A cikk nagyon érdekes, lesz folytatás?

Chief Brody · https://chiefbrody.blog.hu/ 2017.05.30. 15:45:26

@dutch:
Igazán köszönöm! Az ízlésed alapján feltételezem, hogy te sem az új évezred gyermeke vagy. Általában azok rajonganak az általad felsorolt filmekért és alkotókért, akik hozzám hasonlóan fiatalon találkoztak velük, amikor ezek még új filmek voltak. No és melyik mai tinédzser tudná, hogy ki az a Dutch Schaefer :)

Ami a Cápa-cikket illeti, ég a pofám rendesen, mivel a blog.hu-s változat is egy éve van fent, de alapvetően 2011-ben írtam, úgyhogy a folytatás többet késik, mint az Avatar 2 :) Most, amint láttad is, az Alien van előtérben nálam (főleg a nem rövidnek ígérkező Így készült cikksorozat), de megígérem, hogy előveszem a poszt elején írt Jaws-dokumentumfilmet, és nekilátok a folytatásnak.

dutch 2017.05.31. 09:59:27

@Chief Brody: Jól sejted, habár még csak a harmicas éveim közepe felé tartok, így én is viszonylag későn találkoztam ezekkel a filmekkel. A Majort viszont szerintem sem sokan ismernék már fel :)
A toplistámon az első helyet a Carpenter-féle 13-as rendőrörs birtokolja, de a Cápa és a Predator is ott van a 10-ben.

Jó munkához idő kell, úgyhogy ne siesd el. Azonkívül tudom hogy mennyi idő és energia egy ilyen cikket megírni, és hát az Alien sem kevésbé érdekes (veled ellentétben nálam a második rész a nyerő), úgyhogy addig beérjük azzal ;)

Chief Brody · https://chiefbrody.blog.hu/ 2017.05.31. 10:21:19

@dutch:
Bizony, a 13-as rendőrőrs egy tökéletes kis film a maga nemében, elég kevesen ismerik, talán megérne egy posztot :)
süti beállítások módosítása